Márciusban debütál az új Game Boy

Vágólapra másolva!
A Nintendo bejelentette, hogy zsebben hordozható videojátékának  DS fantázianevű, új generációs változata március közepétől lesz kapható Európában.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A Nintendo DS-t a japán gyártó már tavaly novemberben piacra dobta az Egyesült Államokban, decemberben pedig Japánban. A társaság pénteki bejelentése szerint a zsebkonzolt Európában március 11-étől lehet majd megvásárolni, 150 eurós áron. A gyártó december végéig világszerte 2,8 millió darabot adott el a Nintendo DS-ből, az európai bevezetés napját a cég 650 ezer darabos indulókészlettel várja.

A Game Boy játékgépek legújabbika a korábbi típusoknál látványosabb játékok futtatását teszi lehetővé. A DS legfőbb extrájának azonban főként az újfajta játékhasználati lehetőségek számítanak. Az új típust két darab színes kijelzővel is felszerelték: ezek egyike egy érintésérzékeny képernyő, amely rajz- és vezeték nélküli chatfunkciók használatát is lehetővé teszi. Ezek mellett a zsebkonzol támogatja a Wi-Fi vezeték nélkül adatátvitelt, amelyen keresztül a gép többjátékos használatot is biztosít, az ebben részt vevő DS-tulajok közül pedig elegendő, ha egyikük rendelkezik a használni kínált szoftverrel. A játékokat egyébként 1 GB kapacitású, speciális játékkártyákon lehet megvásárolni a zsebgéphez, egy extra adapter segítségével pedig a régi Game Boyokhoz vásárolt programokat is futtatni lehet rajta. A DS további extrája, hogy beépített mikrofonnal felszerelve megfelelő játékokat beszéddel vezérelve is használni lehet.