Virtuális gépekre osztaná a PC-ket az Intel

Vágólapra másolva!
A chipgyártó bejelentette, hogy asztali számítógépes termékeiben már 2005-ben elérhetővé teszi virtualizációs technológiáját. A megoldással egyetlen PC több virtuális komputerré alakítható.
Vágólapra másolva!

Az Intel eredeti terveitől eltérően nem csak 2006-ban, hanem már az idén megjelenne a piacon Vanderpool kódnevű virtualizációs technológiájával. A Vanderpool segítségével egyetlen PC-t több virtuális részre lehet majd osztani, amelyek mindegyike egymástól elkülönülve, de ugyanazon erőforrásokra támaszkodva működik, így egy rendszer több virtuális PC-ként funkcionálhat. Ez lehetővé teszi, hogy például egyszerre két vagy több operációs rendszert futtassanak ugyanazon a számítógépen.

Bár a technológiának főként vállalati felhasználási környezetben lehet hasznát venni, az otthoni felhasználók is kiaknázhatják majd a virtualizáció előnyeit: külön szoftveres környezetet alakíthatnak ki például a munkájukhoz használt alkalmazásoknak, míg egy másikat játékok optimális futtatására élezhetnek ki.

A chipgyártó az asztali PC-ken kívül később noteszgépekre is kiterjesztené a Vanderpool technológiát. A társaság egyébként az idén mutatja majd két processzormaggal szerelt lapkáit is, amelyeken speciális kialakításuk révén kifejezetten jól használhatók lesznek a virtualizációs funkciók.

Paul Otellini, az Intel elnöke a társaság tavalyi fejlesztői fórumán elmondta, a vállalat a jövőben a többmagos processzorokra fog összpontosítani, várakozásai szerint 2006-ra már a cég eladásainak több mint fele a két- vagy többmagos lapkák értékesítéséből származik majd. A Vanderpool 2004 őszi bemutatása során egy, a technológiát támogató PC-n négy különböző operációs rendszert futtattak szimultán.