Februárban érkezik a Spellforce kiegészítő

Vágólapra másolva!
A JoWood Productions hivatalosan is bejelentette, hogy február tizennyolcadikán kerül forgalomba a Spellforce című stratégia-szerepjáték hibrid kiegészítője, a Shadow of the Phoenix. A programban többek közt külön a hősök számára tervezett küldetésekkel is találkozhatunk.
Vágólapra másolva!

Noha sokan sorolják a szerepjátékok közé, mégis a legjobb valós idejű stratégia dicső címéért szállhat leginkább harcba a JoWood és a Phenomic alkotása, a Spellforce: Order of Dawn. A játék a későbbi küldetésekre ugyan meglehetősen könnyűvé vált a leghatékonyabb egységek megépítése után, de ettől függetlenül temérdek újítást tartalmaz mind a kivitelezés, mind a tartalom terén.

A játék sikerét figyelembe véve várható volt a különféle küldetéslemezek és kiegészítők bejelentése, mint amilyen az a Shadow of the Phoenix is, aminek a megjelenését a minap helyezte február 18-ra a JoWood. A kiegészítőben számos új misszióval találkozhatunk, melyek közül nem is egy kifejezetten a hősöknek készültek a nagyobb seregek helyett, más térképeken pedig az egymással vállvetve vagy az egymás ellen küzdő multiplayer játékosok próbálhatnak szerencsét. A kiegészítő nem önálló program, azaz futtatásához rendelkeznünk kell az eredeti játékkal vagy a Spellforce Gold Editionnel.