Késik "Sztálin metrója"

Vágólapra másolva!
Az eredeti tervekkel ellentétben nem az idei év első, hanem csak a második negyedében jelenteti meg a Buka Entertainment a Stalin Subway című akciójátékot. A program többek közt azzal lophatja be magát a gamerek szívébe, hogy háromszáznál is több objektumot lőhetünk benne rommá.
Vágólapra másolva!

A shooterek fejlesztői játékaiknak gyakran választanak valamilyen futurisztikus helyszínt vagy olyan térséget, ahol amúgy gyakori az agresszió.
Az viszont elég meglepő gondolatnak tűnik, hogy a moszkvai metróban találja magát az akcióprogramot megvásárló játékos. Mégis a Buka Entertainment próbálkozásában - a nem kevésbé fura című Stalin Subwayben - ezzel a szituációval találkozunk: A feladatunk szerencsére nem a békés utasok levadászása, hanem az alvilág módszeres ritkítása. Noha az egyes pályák között találkozhatunk a moszkvai metró valódi állomásaival is, a játék jó része egy titkos, föld alatti bázisban zajlik, ahol mindenféle alvilági szervezetek őrzik sötét titkaikat. A fejlesztők oly módon is gondoskodtak a szórakozásunkról, hogy háromszáznál is több olyan tárgyat helyeztek el a pályákon a könyvespolcoktól az értékmegőrző szekrényekig, melyeket kedvünkre lőhetünk apró darabokra. Eredetileg az idei év első negyedére tervezte a Buka a Stalin Subway kiadását, de sajnos el kellett halasztaniuk a program megjelentetését egy teljes negyedévvel.