Túlélők halálhírét keltette a netes csaló

Vágólapra másolva!
A brit rendőrség letartóztatott egy férfit, aki a szeretteiket keresőknek e-mailekben azt írta, hogy Délkelet-Ázsiában eltűntként nyilvántartott brit állampolgárok némelyike életét vesztette a szökőárban.
Vágólapra másolva!

A 40 éves férfi a címeket a Sky News televízió internetes honlapján közölt üzenetekből vette, amelyeknek feladói rokonaik vagy barátaik sorsáról érdeklődtek, és a thaiföldi külügyminisztérium "egy hivatala" nevében közölte velük, hogy a keresett személy életét vesztette a katasztrófa során - közölte hétfőn a brit rendőrség. Az észak-angliai Lincolnshire-ben élő férfi számítógépét már lefoglalta a rendőrség.

"A brit kormány soha nem közölné elektronikus üzenetben egy szeretett személy halálhírét a hozzátartozókkal. Bárkinek a címére érkezne is ilyen tartalmú villámposta, a legnagyobb óvatossággal kezelje azt" - szögezte le a rendőrség közleménye. A Sky News televízió visszataszítónak minősítette az eljárást. A december 26-i katasztrófa mintegy 150 ezer halálos áldozata között legkevesebb 40 angol van.