Európa lemarad az információs versenyben

Vágólapra másolva!
2004-ben az információs társadalmi fejlődésre a skandináv országok és az Egyesült Államok dominanciája volt jellemző. A jövőben a globális színteret egyre inkább az USA mellett néhány ázsiai ország dominálja majd, és pár államot leszámítva az Európai Unió nem állja a versenyt.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom-és Trendkutató Központja által szignált jelentés készítői informatikai fejlődés szempontjából a 2004-es évet leginkább jellemző folyamatokat a következő témakörök köré csoportosították: nemzetközi ranglisták és a világrégiók fejlettsége, trendek, illetve fókuszpontok a kutatói világban.

Ázsia példát mutat, Európa kihívás előtt

A kutatásból kiderül: az Egyesült Államok méreténél és fejlettségénél fogva az élen áll az interneten megjelenített információk, szolgáltatások és termékek mennyisége, az infrastruktúra, valamint a technológiai eszközök használatához szükséges képzések terén az egész világon. Tavaly az internet, az elektronikus kormányzat, a biztonság és az oktatás számított kiemelt területnek az USA-ban.

Számos ázsiai ország az információs társadalom ranglisták legelső csoportjában található (Japán, Tajvan, Szingapúr és Dél-Korea) olyan gazdasági, társadalmi és infrastrukturális jellemzőkkel, amelyek egyre inkább mintát jelenthetnek a világ többi országa számára. Emiatt még a számos ellentmondással jellemezhető követőik (Malajzia, Kína, Vietnam vagy Indonézia) is nagy figyelmet érdemelnek - áll a kutatásban. Európa nemzetállamai meglehetősen eltérő képet mutatnak az informatikai fejlettség és a különböző akciótervek terén. 2004-re tovább romlott az unió esélye, hogy az információs társadalom vezető régiójává, meghatározó tudás-alapú gazdaságává váljon. Mind nagyobb kihívást jelent a kontinens informatikai iparának a visszaesése, az új tagállamok felvétele, az új technológiai lehetőségek megjelenése és a rivális centrumok megerősödése is.

2004 trendjei

A jelentés szerint a 2004-es év alapvetően az új technológiák (Wi-Fi, szélessáv, 3G) elterjesztéséről, a meglévő szolgáltatások (e-kormányzat, e-kereskedelem) megerősítéséről és néhány kellemetlen felismerésről (spam, vírusok, nem terjedő szolgáltatások) szólt. A szakemberek leginkább finomhangolással voltak elfoglalva az információs társadalomhoz köthető technikák területén: bár új, meghatározó eszközök és eljárások nem jelentek meg 2004-ben, a már meglévő megoldások új, tömeges alkalmazási lehetőségeinek a keresése, illetve elterjesztésük rohamléptékben zajlott. Gyakorlati példákat lehetett látni arra, hogy mennyit ér valójában a Wi-Fi, a széles sáv, a kamerás mobiltelefon, az XML szabvány vagy a nyílt forráskódú szoftver.

A jelentés átfogóan ír számos más trendről is: az érdeklődés középpontjában a bloggolás előretörése, az európai e-kormányzati fiaskó, a Google előretörése, a személyes jogok kezelése (DRM-től a biometrikus azonosításig) és a széles sávú internet áll.