Önmegsemmisítő sms titkos üzenetekhez

Vágólapra másolva!
Bizalmas üzenetváltást tesz lehetővé egy brit cég szolgáltatása: az önmegsemmisítő sms-t csak egyszer nyithatja meg a címzett, akinek kevesebb, mint egy perce van az olvasásra.
Vágólapra másolva!

A brit Staellum által kifejlesztett technológia olyan sms-ek küldését teszi lehetővé, amelyek a megnyitásuk után körülbelül negyven másodperccel törlik önmagukat - adta hírül a Mobile Europe hírportál. A bizalmas üzenetek küldését és fogadását egy STEALTH (lopakodó) nevű wapos alkalmazás teszi lehetővé: a címzett csak egy értesítést kap hagyományos sms-ben, magát a szöveges üzenetet már a szolgáltató tárhelyén nyitja meg.

A cég elsősorban üzleti célú felhasználásra szánja az új technológiát, amely iránt elsősorban a brit védelmi minisztérium, pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó cégek, illetve hírességek ügynökei érdeklődtek, vagyis mindazok, akiknek jelentős kárt okozhat egy illetéktelen kezekbe jutott üzenet. A technológia nem csak az üzenetek, hanem a felhasználó telefonkönyvének titkosítását is lehetővé teszi.

A Staellum szolgáltatása egyelőre csak az Egyesült Királyságban érhető el, de a cég jövő év elejétől Európa többi részén, valamint az Egyesült Államokban és Ázsiában is licenceli majd a mobilszolgáltatók számára. A fejlesztés ráadásul nem áll meg az sms-nél: a STEALTH technológiája 2006-ban önmegsemmisítő hang- és képüzenetek, valamint e-mailek küldését is lehetővé teszi majd.