Macintosh-ra emlékeztet az Intel új PC-je

Vágólapra másolva!
Új számítógép-koncepciót mutatott be fejlesztői fórumán az Intel. A lapkagyártó egyelőre makett formájában létező gépének egyik érdekessége, hogy szembeötlően emlékeztet az Apple év elején debütált Mac Mini-jére.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Az Intel koncepció-PC-je

Az Intel alelnöke a társaság San Francisco-i fejlesztői konferenciáján mutatta be a cég dizájnműhelyének egyik legújabb ötletét. A tervezés fázisában lévő Sleek Concept Entertainment PC egyelőre csak műanyagból készült, ám részletesen kidolgozott dizájnmakett formájában létezik. Az újfajta PCs már első látásra feltűnő hasonlóságot mutat az Apple január óta kapható Mac Mini konfigurációjával - jelentette a CNet informatikai hírmagazin.

Az egyedi módon formatervezett számítógépeirol is ismert Apple néhány hete forgalmazza eddigi legolcsóbb számítógépét, az 500 dolláros kezdőáron kínált Mac Minit, mely rendkívül kompakt méretekkel és sajátos külsővel bír: hossza és szélessége mindössze 16,5 cm, vastagsága 5 cm, ráadásul az egész gép kevesebbet nyom másfél kilónál. Egyelőre egyik érintett társaság sem reagált a két gép hasonloságának felvetésére.