Divatos zsebkamera trendkövető nőknek

Vágólapra másolva!
Jól megfér a retikülben a szájfénnyel és a szemfestékkel, nyakba akasztva pedig lehetetlen feltűnés nélkül fotózni az Olympus új digitális kamerájával. A kecses formájú mju-minin csupán néhány gomb található, kezelése bárki számára gyerekjáték.
Vágólapra másolva!

Nagy csinnadrattával mutatta be az Olympus 2004 őszén az Európában csak mju-mini Digital néven emlegetett, ultrakompakt kategóriájú, 4 megapixeles, exkluzív és formabontó kivitelű fényképezőgépét. Sokan felkapták fejüket a hír hallatán, és leginkább bukását remélve követték figyelemmel menetelését. Az érdekes, elliptikus formát öltő, színes burkolat alatt azonban számtalan újítás is helyet kapott, ami nagyban hozzájárul a kis mju sikeréhez.

Kijelenthető, hogy az úttörő külső, a megszokott téglatesttel szakító formavilág a fényképező legnagyobb erőssége. Hatféle divatos színben kapható, amelyek mindegyike fémes fényű. Egyik sarka kissé elnyújtott, alapvetően hiányoznak róla az erős kontúrok és élek. Súlya is elenyésző, a mju-mini alig nyom többet 10 dekánál. Emellett azért, hogy az időjárás viszontagságainak képes legyen ellenállni, a gépház minden nyílását lezárták gumiszigetelésekkel. A forradalmi dizájn elismerésére a DIWA (Digital Imaging Websites Association) 2004-ben aranymedállal jutalmazta a kamerát.

Felépítés

A mju-mini objektívje 2-szeres zoomátfogású, 35 mm-es rendszerbe átszámítva 35-70 mm fókusztávolságú, amelyet 4-szeres digitális zoom egészít ki. A jobb képminőség elérése érdekében aszférikus lencsetagot is beépítettek az optikába. Ennek ellenére a képek sarkaiban sajnos megfigyelhető némi sötétedés (vignettálás) és a részletek elmosódása. A teljes utat tele állástól nagy látószögűig gyorsan megteszi az objektív, hiszen nem kell túl nagy távolságot bejárnia ahhoz, hogy az egyik végállástól a másikig jusson. Az optika védelméről kikapcsolt állapotban egy kerek fémlemez gondoskodik, ami bekapcsoláskor félrehúzódik, szabad utat engedve az objektív tubusának. Ez természetesen ugyanúgy gátat szab az esőnek, hónak, mint a gép tömítései a burkolat minden más pontján. Makró módban a legközelebbi tárgytávolság 20 cm lehet, ami meglehetősen gyenge eredmény, de a digitális elven működő Super Macro mód aktiválásával ez a távolság 9 cm-re csökkenthető. Az elkészített tesztfotók tanúsága szerint a sok részletet tartalmazó témák esetén a képek a részleteknél elmosódottakká válnak. A fókuszálás megkönnyítésére szolgáló autofókusz (AF) segédfényre nem számíthatunk, így a kontrasztérzékelős élességállítás könnyen bajba kerülhet, és homályos képet eredményezhet, ha számára túlzottan homogén felületű témára próbálunk élesíteni.