Februárban jön a Majestic Chess

Vágólapra másolva!
Február 25.-én vásárolhatják meg a sakkért rajongó játékosok a JoWooD Productions kiadásában a Majestic Chess című programot. A Majestic Chess különlegessége, hogy a sakk kedvelői mellett még a stratégiák szerelmeseinek is kellemes kikapcsolódást ígér.
Vágólapra másolva!

Színvonalas sakkjátékokkal már régóta tölthetik idejüket a fehér és fekete négyzetek varázslói, de ezek a programok sosem megjelenítésükről voltak híresek, ami nem is meglepő, hisz ennél sokkal fontosabb az ellenfél figuráit vezérlő mesterséges intelligencia.

A UbiSoft ChessMaster sorozata egyre többet foglalkozott a sakkon kívüli elemekkel, valamint a grafikával, a JoWooD Majestic Chess című kiadványa pedig egy következő szintre emelheti a sakkal foglalkozó programokat.
Ebben a játékban már nem kell megelégednünk a bábuk tologatásával, hiszen az egyes játszmák egy még történettel is rendelkező stratégiai keretbe kerültek beágyazásra. A játékosnak a hagyományos stratégiai programokkal ellentétben nem hadseregekkel kell diadalt aratnia, hanem sakkfeladványok megoldásával haladhat előre a történetben.

Hála a remek mesterséges intelligenciának, a fejtörők a játék folyamán egyre összetettebbekké és nehezebbekké válnak. A játék a tervek szerint február 25-én kerül az üzletekbe.