Jogsértő fejlesztőket perel az Apple

Vágólapra másolva!
Beperelte az Apple három fejlesztőjét, akiket azzal vádol, hogy a társaság számítógépeink használatos Mac OS X operációs rendszer tesztváltozatait korábban illegálisan terjesztették fájlcserélőkön.
Vágólapra másolva!

Az Apple állítása szerint a perbe fogott fejlesztők a Mac OS X operációs rendszer jövő év első felében megjelenő, jelenleg Tiger kódnéven ismert változatának nem végleges tesztváltozatait publikálták engedély nélkül a világhálón október vége és december eleje között.

A Tiger tesztverzióit a fejlesztők BitTorrent technológiát használó weboldalakon tették elérhetővé. Az egyik ilyen webhely statisztikái szerint a nem hivatalos verziókat több mitn 2500 példányban töltötték le a látogatók - értesült a ZDNet online informatikai magazin. Az Apple egyébként szoftvereinek tesztváltozatait kizárólag szigorú feltételek, titoktartási nyilatkozat szignálása mellett teszi elérhetővé szoftverfejlesztő partnerei számára Apple Developer Connection nevet viselő programja keretében. A hét elején perbe fogott fejlesztők szintén ennek keretében jutottak hozzá a Tiger félkész verzióihoz. Mivel a BitTorrent nevű peer-to-peer hálózati technológia könnyebbé teszi nagyméretű fájlok letöltését, sokan szoftverek, zenék, filmek illegális terjesztésére is használják. Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) a hét elején száz olyan webhely működtetőjét beperelte, amelyek szerzői jogsértő tartalmakat kínáltak letöltésre. A jogi fellépés hatására a héten számos ismert BitTorrent-lelőhely beszüntette működését.