Kalózfilmes webhelyeket zárattak be

Vágólapra másolva!
Az amerikai filmstúdiókat tömörítő Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) jogi lépései nyomán a hét elején száz olyan illegális filmletöltést kínáló webhely is beszüntette működését, amelyek a BitTorrent nevű letöltési technológiát használják.
Vágólapra másolva!

Az MPAA a múlt héten jelentette be, hogy perek tucatjait indítja meg filmek illegális letöltését biztosító internetes szerverek működtetői ellen. A jogi akció keretében a szervezet jogászai száz olyan amerikai és európai webhely működtetőjét fogták perbe, akik a BitTorrent nevű hálózat felhasználásával filmek, tévéműsorok, zenefájlokat, szoftvereket és egyéb tartalmakat tettek mások számára illegálisan elérhetővé. Az MPAA jogi lépéseinek hatására számos népszerű BitTorrent-oldal beszüntette működését, többek közt a Suprnova.org, a Torrentbits.org és az N4P.com is. A filmipari szervezet közlése szerint összesen 100 amerikai és európai weboldal működtetőjét fogták perbe szerzői jogsértés címén.

A BitTorrent a fájlcserélő hálózatokhoz hasonlóan egy peer-to-peer adatátviteli technológia, amely kifejezetten nagyméretű állományok, például videofájlok letöltését teszi optimálisan lehetővé. Használata nagyban eltér a hagyományos fájlcserélő hálózatokétól, itt ugyanis a felhasználónak először a letölteni kívánt videofájllal kapcsolatos információkat tartalmazó kisméretű "torrent fájlt" kell beszereznie, ezeket tipikusan valamilyen sok felhasználó által ismert, kiindulási pontként funkcionáló weboldalon szokták összegyűjteni.

A nagyméretű fájlok hatékony letöltésének biztosítása révén a BitTorrent az elmúlt egy évben egyre nagyobb népszerűségre tett szert a felhasználók körében: az interneten zajló adatforgalmat monitorozó Cachelogic cég becslései szerint a letöltési szolgáltatás használata generálja a teljes világhálón zajló adatforgalom harmadát.