200 ezer ADSL-előfizető a Matávnál

Vágólapra másolva!
A Matáv munkatársai hétfőn kötötték be a társaság kétszázezredik ADSL-hozzáférését. A társaság az idei év során 75 százalékosra bővítette a telefonvonalon elérhető szélessávú internetszolgáltatás lefedettségét.
Vágólapra másolva!

Hétfőn kötötte be a kétszázezredik ADSL-ügyfelét a Matáv - jelentette be a távközlési szolgáltató. A százezredik telefonvonalon nyújtott szélessávú elérést szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt építették ki a cég munkatársai.

2004 folyamán a Matáv megduplázta az ADSL-lel ellátott települések számát, így jelenleg 350 településre jut el a szolgáltatás, az év végéig pedig további 25 település bekapcsolása várható a rendszerbe. A Matáv országos ADSL-lefedettsége ezzel meghaladja a 75 százalékot. A vállalat szolgáltatási területén az internethasználók közül már minden harmadik ADSL-en keresztül éri el a világhálót, s az új lakossági ügyfelek közül egyre többen választják elsőként az internetelérés ezen típusát a társaság 16 szolgáltatópartnerének valamelyikénél.

A vállalat november közepétől a gyorsabb adatátviteli sebességre kapcsolta át ADSL-ügyfeleit: ennek eredményeként például a korábban 384 kbps-os letöltést biztosító elérések sebessége így 512 kbps-ra, az 512 kbps-os csomagok pedig 1024 kbps-ra gyorsult. A Matáv decemberi közleménye szerint a jövő év folyamán a társaság a jelenlegi ADSL-csomagokénál alacsonyabb havidíjú, ám adatforgalmi korlátos internetcsomagokkal is meg kíván jelenni a piacon.