A HP kivonul az Itanium processzorok tervezéséből

Vágólapra másolva!
A HP és az Intel 2005. december 16-án bejelentette, hogy  a HP Intel® Itanium®  processzor tervező mérnökei átigazolnak az Intelhez.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A HP kivonul az Itanium processzorok tervezéséből, a továbbiakban a chipek fejlesztését kizárólag az Intel végzi. A két vállalat együtt kezdte megalkotni az Itanium termékcsalád tagjait, és mostanáig a fejlesztések is közösen folytak.

A HP továbbra is tervez majd chipkészleteket az Itanium processzoros rendszerekbe, és több mint 3 milliárd dollárt fektet be a következő 3 év során annak érdekében, hogy vezető pozíciót biztosítson az Intel Itanium 2-alapú HP Integrity szerverek számára a kiváltásra ítélt RISC processzorok 20 milliárd dolláros piacán.