Elérhető a Throne of Oblivion

Vágólapra másolva!
Végre hozzáférhetnek a Shadowbane játékosai a kedvelt online szerepjáték frissen elkészült kiegészítőjéhez, a Throne of Oblivionhoz. Az addonban sok más érdekesség mellett felbukkan egy új birodalom, a játékosok pedig harcolhatnak egymással az egyes régiók feletti uralomért is.
Vágólapra másolva!

A UbiSoft ígéreteinek megfelelően november végén elkészült, most pedig elérhetővé vált a Shadowbane című online szerepjáték második hivatalos kiegészítője, a Throne of Oblivion. Azok a szerepjátékosok, akik a húsz dollár körüli áron megvásárolják a programot, egy füst alatt hozzájutnak az eredeti játékhoz, valamint az első kiegészítőhöz a Rise of Chaoshoz. További előny a kiegészítő megvásárlóinak, hogy az eddigi egy accounthoz járó hat karakter helyett immár hét hőst indíthatnak az egy előfizetéssel rendelkező felhasználók. Ami magát a kiegészítőt illeti, felbukkan egy új birodalom, a kalandorok pedig politikai pályára is léphetnek, ami abban nyilvánul meg, hogy harcolhatnak az egyes területek feletti uralomért egymás ellen. Az addonra alaposan feljavították a fejlesztők a program grafikáját, és most nyílik először alkalom az online szerepjátékok kedvelőinek, hogy egy vámpírral vessék magukat az univerzum felfedezésébe.