Megújult az X2 honlapja

Vágólapra másolva!
Szinte teljesen lecserélte az Egosoft az X2: The Return című sci-fi kereskedős, stratégiai szimulátor program hivatalos oldalát, annak megünneplése céljából, hogy immár százezernél is több regisztrált tagja van a jövő februárra tervezett, számos újdonsággal készülő játék közösségének.
Vágólapra másolva!

Igazán nagy dolog, amikor egy még meg sem jelent játék köré szerveződött közösség létszáma eléri a százezer főt. Ez csak az olyan programok esetében elképzelhető, melyeket már nagyon vár a nagyérdemű, például azért, mert egy sikeres sorozat epizódjai. Ilyen sorozat egyértelműen az X-szel fémjelzett széria, melynek első epizódját, az X: Beyond Frontiert egyenesen az Elite utódjának kiáltották ki. Ez a beharangozás azért kicsit túlzónak bizonyult, de kétségtelen, hogy a programmal, valamint annak folytatásával, az X2: The Threattel nagyon sokat múlatták idejüket. Remélhetőleg a harmadik részt, az X2: The Returnt is hasonlóan meleg fogadtatásban részesítik a játékosok, amit azért előre jelez ez a százezer fős közösség. A nagy mérföldkő elérése előtt tisztelegve a programért felelős Egosoft fogta magát, és szinte teljesen lecserélt azt az oldalt, amit a játéknak szenteltek. Az új design mellett rengeteg új képpel is találkozhatunk, valamint eddig nem látott szekciók is felkerültek a program honlapjára.