Magyar helyezettek egy informatikai versenyen

Vágólapra másolva!
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói harmadik helyezést értek el egy mechanikai és automatizálási világversenyen, melyet a tajvani oktatási minisztérium szervezett.
Vágólapra másolva!

A Tajvanról online kapcsolaton keresztül irányított vetélkedőn házilag készített, elképesztően nagy precizitással működő berendezéssel vett részt három szegedi diák. Európából egyedül a dél-alföldi egyetem diákjai jutottak be a világ legjobb tíz csapata közé. Csiszár Attila fizikus-informatikus, Varga András gépész és Kovács Eszter angol szakos hallgatók olyan gépet mutattak be, amely ezredmilliméter pontossággal végzi el a beprogramozott műveleteket.

A berendezést tizenöt éves kutatómunkával Gyeviki János, az SZTE Élelmiszer-ipari Főiskolai Karának adjunktusa fejlesztette ki; a programozásba bekapcsolódott Rózsahegyi Kálmán mérnök is. A tervezés elején még fél milliméter pontossággal működő gép létrehozása volt a cél, az eredmény azonban egy sokkal precízebb berendezés lett. A gép kifejlesztése nem öncélú játék, a munka során elért eredmények a robottechnikában felhasználhatók.

Külön érdekesség, hogy a gépet házilagos eszközökkel és anyagokból, jórészt kiselejtezett anyagokból állították össze, a hiányzó darabokat pedig Albert Miklós szakoktató készítette el.A fejlesztési munkába bekapcsolódó diákoknak sikerült a döntőn mindent az előre eltervezettnek megfelelően előadni - közölte a szakember. Az eltérő időzónák miatt a magyar csapat szerepelt legutolsóként a vetélkedőn. Mint a zsűri közölte, nem csupán a berendezéssel és az annak működését bemutató előadással voltak elégedettek, de a legjobb minőségű kép és hang is Szegedről érkezett az interneten keresztül - mondta Gyeviki János.