Jól jön az orvos az állatkertnél

Vágólapra másolva!
A Legacy Interactive bejelentette, hogy beszerezhető a Zoo Vet című program PC-s, valamint Macintoshra készült változata. A számos díjjal kitüntetett programban a gyermekek és szüleik mintegy huszonöt állatfajon hajthatnak végre fontos orvosi beavatkozásokat.
Vágólapra másolva!

Immár a Legacy Interactive oldalán keresztül is beszerezhetjük a Zoo Vet című játék Macintoshra, valamint PC-re készült változatát is. A játékban a felhasználók egy állatorvos szerepébe léphetnek, akinek állatkertekben is bemutatott állatokon, többek közt oroszlánokon, medvéken és más élőlényeken kell orvosi beavatkozásokat végrehajtania. Összesen huszonöt állatfajjal találkozhatunk virtuális rendelőnkben, a betegeken pedig harmincnál is több orvosi eszközzel segíthetünk, miután felállítottuk a pontos diagnózist. A játékos folyamatosan halad előre a szamárlétrán, egyre nehezebb és bonyolultabb esetekkel találkozva. A játék elnyerte a The National Parenting Center's Seal of Approval for Holiday 2004, a 2004 iParenting Media Award, valamint a Children's Software and New Media Revue All Star Award díjakat, és valóban melegen ajánlott minden felhasználónak az erőszakos programok korszakában.