Internet: szükség van a tanácsadásra

Vágólapra másolva!
Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) értékelése szerint a felhasználóknak nagy szükségük van az internettel és az informatikával kapcsolatos tanácsadásra, amit mutat az is, hogy egyre többen keresik fel az irodájukat ilyen jellegű kérdésekkel.
Vágólapra másolva!
Inforum honlaphttp://www.infomediator.hu

A működését májusban megkezdő iroda féléves tapasztalatai szerint az online tanácsadásra jelentős igény van, hiszen a heti átlagban érkező 4-6, olykor 8-9 megkeresés, bejelentés arra utal, hogy a felhasználóknak szükségük van szakértői tanácsokra. A megkeresések 40 százaléka az információs társadalomhoz kapcsolódó jogi kérdés, ami jellemzően a véleménynyilvánítás szabadságával, a szerzői joggal, a tartalomért való felelősséggel és az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos kérdés. A megkeresések 25 százaléka konkrét szolgáltatóval, szolgáltatással szembeni panasz, segítségkérés.

A kérdések 20 százaléka szoftverrel, hardverrel vagy internetes szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban merül fel, illetve tanácskérés. Mintegy 10 százaléknyi kérdés az elektronikus levélszemétre, a spam-re, valamint a vírusokra vonatkozó bejelentés, kérdés, míg a fennmaradó 5 százalék különböző területeket érint: ilyenek például garanciális kérdések, illetve az iroda tevékenységéhez fűzött kommentár.

Az iroda részletes elemzést készített olyan közérdekű témákról is, amelyek bonyolult jogi háttere miatt a közvélemény dezinformált. Ezek az elemzések a joghoz nem értő emberek számára is világosan magyarázzák el a hatályos jogi szabályozást, illetve az annak alkalmazásához szükséges értelmezés. Ilyen témák között szerepel például a magánszféra védelme vagy a szoftverszabadalmak.

A felhasználók az informatika legkülönbözőbb területeire vonatkozó, a mindennapokban vagy akár a társkeresés során, esetleg a tervezett beruházáshoz hasznos, a biztonságukat erősítő tanácsokat és figyelmeztetéseket is kaphatnak az Inforumtól. A szervezet emellett fontosnak tartja, hogy az internet pozitív arculatát és társadalmi hasznosságát hangsúlyozza, s ezért pályázatot ír ki népszerűsítésére.