Sms-sel csípik fülön az iskolakerülőket

Vágólapra másolva!
Sms-sel harcol az iskolakerülés ellen egy amszterdami gimnázium: ha egy diák távol marad órájáról, először a sajátjára, később a szüleiré, végül pedig az iskolához kirendelt rendőr mobiltelefonjára küldenek figyelmeztető üzenetet.
Vágólapra másolva!

Amennyiben az iskola egyik diákja távol marad órájáról, annak kezdetekor rövid szöveges üzenetet kap a mobiltelefonjára: "Nem vagy az iskolában, pedig ott kellene lenned. Jelentkezz!". Ha ez hatástalannak bizonyul, következő alkalommal nemcsak ő kapja meg az üzenetet, hanem a szülei is. Harmadjára pedig az iskolához rendelt rendőr és az iskolakerülés ellen küzdő városi tisztviselők maroktelefonjára is megérkezik az értesítés.

A módszert egyelőre a holland nagyváros nyugati részén teszteli egy kollégium, siker esetén az egész országban bevezethetik - közölte a városi rendőrség szóvivője, aki szerint a módszer Franciaországból ered. Több előnye is van: olcsóbb, mint levelezni a családokkal, gyorsabb - és a diákok is tudják, hogy távolmaradásuk nem maradt észrevétlen. Mellesleg akkor is használja az iskola a módszert, ha elmarad egy óra vagy máskor tartják meg. Vagyis amikor legálisan maradhat távol a diák az iskolától.