Elismerés az év informatikusának

Vágólapra másolva!
Tóth Zsolt, a GE European Operations Services informatikai vezetője nyerte el az idén az Év főinformatikusa díjat, Kertészné Gérecz Eszter, az Országgyűlés Hivatalának főosztályvezetője pedig életmű különdíjat kapott - közölte a zsűri csütörtökön az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a díjat három szakmai kiadvány, a Business Online, a CW-Számítástechnika, és az Infopen alapították 2002-ben. A díjat egy szakmai és gazdasági újságírókból, valamint korábban már díjat kapott informatikai vezetőkből álló 10 tagú zsűri ítéli oda, egyebek mellett annak alapján, hogy a vezető hány és milyen bonyolult informatikai projektet felügyel, s mekkora a személyes presztízse szakmai szempontból.