Talán te nyered meg a vietnami háborút

Vágólapra másolva!
A második világháború témája után az akcióprogramok fejlesztői egyre gyakrabban találnak rá a vietnami konfliktusra. E fejlesztők közé tartozik az e-Pie Entertainment is, mely a Vietnam: Ho Chi Minh Trail című játékban próbálja meg feleleveníteni a háború eseményeit.
Vágólapra másolva!

Miután kivesézték a második világháború témáját a kiadók olyan játékokkal, mint a MOHAA, a Battlefield 1942, vagy a Call of Duty, áttértek az amerikaiak balul sikerült délkelet-ázsiai beavatkozására. Az eddig megjelent programok - Battlefield: Vietnam, Vietcong - egyaránt sikeresek voltak, ami nem meglepő, hisz csak a WWII-es "skint" kellett lecserélni egy kicsit modernebbre. Ezek a történelmi akciójátékok kivétel nélkül a First Person Shooter kategória valamelyik mellékágába tartoztak, és ez első pillantásra a Vietnam: Ho Chi Minh Trail esetében sincs másként. Azért csak első pillantásra, mert ellentétben az FPS-ekkel, ebben a játékban bizony egy helyben állva szállunk szembe az ellenség hordáival.

Összesen hatvan pályán próbálhatjuk meg túlélni az ellenség rohamait, akik először csak gyalogosan, később szárazföldi, majd légi járművekkel próbálnak meg az életünkre törni. Akárcsak az Incomingban és a hasonló Stand'n Shoot típusú programokban, ebben az alkotásban is az ellenség ereje a számában rejlik. Meg sem próbálnak valamilyen taktikát kidolgozni, csak jönnek és jönnek, míg végleg el nem taposnak.

Természetesen nem a bokrokban lapulva várjuk az ellenfelet, hanem bátran kiállva, fegyvereinket megragadva. Hogy milyen arzenál áll rendelkezésünkre? Nos, találkozhatunk a jó öreg M-16-ossal, melyre felkerült a távcső is, mely segítségével megakadályozhatjuk, hogy a közelünkbe érjen az ellen. A puska után felkaphatjuk az aknavetőt, a rakétavetőt, valamint Serious Sam Stone kedvencét, a minigunt is - emlékeznek, "Minigun, maximum pleasure".

Egy ilyen programnak egyértelműen nem a történet lesz a legerősebb oldala, de azért azt durva lenne beadni, hogy mi magunk vívjuk meg az egész vietnami háborút, ráadásul egy helyre betonozva. Nem, senki se várjon ügyesen manőverező csapattársakat, de a küldetések során kérhetjük a légierő, vagy a tüzérség segítségét. Az előbbi a háború rettegett izzó pestisét, a napalmot szórja az ellenség nyakába, míg a tüzérség zárótűzzel változtat pusztasággá egy területet. E két segítséget akárhány alkalommal igénybe vehetjük, de elég sok idő kell, míg egy csapás után a következőért folyamodhatunk.

A légi támogatás akkor is hasznos lehet, ha fogytán vagyunk a lőszernek. Ekkor beszólhatunk a bázisra, ahonnan küldenek egy helikoptert, mely automatikusan megtölti valamennyi fegyverünket. Ezzel a kopterrel csak egy baj van: az ellenség úgy csap le rá, mint kiéhezett medvebanda a málnás piskótára. Azt még a játék eleji eligazításban a lelkünkre kötik, hogy védjük meg az ellátó helikoptert, csak hát pont azért hívjuk, mert kifogyott az ólom, így még magunkat sem tudjuk megoltalmazni!

Egy igen kellemetlen hiányosság, hogy nem változtathatjuk meg a nehézségi fokozatot. A pályák fokozatosan keményednek, ami rendben is volna, de úgy a huszadiktól felfelé - ne feledjük, a végső győzelemhez hatvan misszió túlélése szükségeltetik - már nagyon nehézzé válnak. A helyzetet tovább rontja a már említett, és nagyon könnyen elfogyó lőszer, valamint az a tény is, hogy a hatékonyabb fegyverek újra töltése igen sokáig eltart.

Az már a fentiekből is kiderült, hogy tartalmával nem vág földhöz bennünket a Vietnam: Ho Chi Minh Trail, nézzük, megteszi-e ezt kivitelezésével? A grafikát illetően sok panaszra nincs okunk, noha a megjelenítés a nyomába sem érhet a FarCrynak, és társainak. A robbanások, valamint az izzó napalm fröcskölése elég impozáns látványt nyújtanak, de a katonák, valamint a járművek kissé darabosra sikeredtek. Hasonló helyzettel találkozunk a hanghatások terén is - mind a fegyverek dörgése, mind a katonák kiáltozása, vagy a rádión kapott üzenetek a helyükön vannak, de nem teszik emlékezetessé a programot.

Ha nem lenne a piacon egyetlen valós háborút feldolgozó akcióprogram sem, akkor kijelenthetnénk, hogy a Vietnam: Ho Chi Minh Trail számíthat a sikerre. De mivel vannak ilyen játékok, és ezek közt bőven találunk minden igényt kielégítőt, az e-Pie Entertainment próbálkozásának be kell érnie a másodhegedűs szerepével.

Rendszerkövetelmény:

RAM128 Mbyte RAM
HDD480 MB
VGA16 MB VRAM