Amerikában már kapható a Chessmaster 10

Vágólapra másolva!
A UbiSoft Észak-Amerikában már kibocsátotta a népszerű sakksorozat, a Chessmaster legújabb, tizedik részét. A kiadó elmondása szerint a tizedik rész rengeteg újítást tartalmaz, melyek közül az "e-tornák" rendezését is lehetővé tevő online modul tetszik a legérdekesebbnek.
Vágólapra másolva!

Hazánkban a sakk az elmúlt évtizedben talán veszített valamennyit népszerűségéből, de az elmúlt pár évben Lékó Péter sikereinek köszönhetően ismét sokan fordultak a remek, Indiából származó játék felé. A sakk az egyik első játék, mely feltűnt a számítógépeken, így természetesen PC-n is, mely platformon lassan minden vetélytársát a háttérbe szorította a Ubi kezébe került Chessmaster sorozat. A széria idén jubilál, hisz elérkeztünk a tizedik részhez, mely Észak-Amerikában már meg is jelent az üzletekben. A programban számos érdekes és új elemmel találkozhatunk: először is mindjárt szembetűnnek a jól áttekinthető legördülő menük, melyek segítségével könnyedén tájékozódhatunk a program lehetőségei között. Ezúttal sem maradt ki a Chessmaster Academy, melyben Larry Christiansem és Josh Waitzkin ad tanácsokat a játék elsajátításával kapcsolatban. A legérdekesebb újítás az online modul lehet, melynek játékba kapcsolódásával tornákat szervezhetünk a világhálón keresztül, vagy akár chatelhetünk is egy internetes mérkőzés alatt ellenfeleinkkel.