Vágólapra másolva!
A CD-író programjairól ismert Roxio cég bejelentette, hogy hamarosan megválik szoftverfejlesztő részlegétől, s a jövőben kizárólag Napster márkanéven működő internetes zeneboltjára összpontosít majd. 
Vágólapra másolva!

A korábban CD és DVD-író szoftvereiről ismert vállalat két évvel ezelőtt vásárolta meg a korábban csődbe ment, Napster nevű fájlcserélő szolgáltatás mögött álló céget s tett szert annak márkanevére. Az ekkor s jelenleg is Roxio néven működő társaság hétfői bejelentése szerint hamarosan 80 millió dollárért eladja szoftverfejlesztő részlegét a Sonic Solutions nevű cégnek. A cég nemsokára Napster néven folytatja tevékenységét, immáron csak és kizárólag az online zeneértékesítésre összpontosítva.

A cég stratégiájának drasztikus módosítására vélhetően azért került sor, mert a Roxio korábban sokak által használt CD-író szoftverei iránt az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a kereslet, ami főként annak köszönhető, hogy manapság számos ingyenes szoftver is biztosítja az optikai lemezekre történő archiválást.