Vágólapra másolva!
Egy vizsgálat szerint első körben sajátunkat, majd régi barátok, vagy éppen egy új kapcsolat nevét ütjük be az internetes keresőkbe a személyes információk utáni vadászat során. Sokan meglepődnek azon, amit a web tud róluk.
Vágólapra másolva!

A Microsoft MSN részlegének megbízásából végzett felmérés során a személyes információkra irányuló webes kereséseket vizsgálták. Az eredmény alapján a válaszadók 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy korábban már részletesen rákeresett saját nevére, míg például családtagjaik online jelenléte iránt ennél valamivel kisebb hányaduk, 29 százalékuk érdeklődött. Szintén népszerű a régen látott ismerősök, barátok felkutatása: rájuk a megkérdezettek 36 százaléka keresett rá a neten.

Az eredményekből jól látható, hogy legtöbben magukra kíváncsiak, a felmérés készítői szerint ugyanakkor sokan meglepetten tapasztalják, hogy nevük milyen környezetekben bukkan elő, ezzel sokszor régen elfelejtett történéseket idézve fel. A válaszokból még egy népszerű keresési minta kirajzolódik: sok fiatal néz utána annak, hogy a látóhatárukon éppen felbukkanó lehetséges barátnő/barát milyen titkokat rejthet a múltjában.