Júliusban bikinibe bújt a Vizsla

Vágólapra másolva!
Tombol a nyár a Vizslában is, így a július a vakáció jegyében telt - derül ki a webes keresőbe legtöbbet beírt szavak statisztikájából. A legkeresettebbnek a bikini, a Balaton és Horvátország számít.
Vágólapra másolva!

Beindult a nyár a Vizslában is: ennek megfelelően júliusban a nyári pihenéssel, utazással, vakációval kapcsolatos beírások uralták a keresőszavak toplistáját.

Nem meglepő az eredmény, mely alapján abszolút csúcson a bikini, az viszont érdekes, hogy az elmúlt hónapban ezt a szót kétszer annyian gépeltek be, mint tavaly júliusban. Az idei nyár nem a szemérmeseké: a monokini szóra leadott keresések száma ötszöröse (!) a tavalyinak. Hogy érzékelhetőbb legyen a legnépszerűbb kifejezésekre leadott keresések volumene, a nyár szavai mellé olyan sztárok neveit írtuk, akikre közel annyi keresés érkezett, mint a nyári top szavaira.


Utazás