Vágólapra másolva!
Talán nem kezdődik el időben a National Hockey League soron következő szezonja, de mi, játékosok most sem maradunk jégkorong nélkül, mivel az idén is a boltokba került az EA NHL sorozatának soron következő, komoly újdonságokkal megpakolt epizódja.
Vágólapra másolva!

Elég nagy gondban vannak mind a szurkolók, mind a játékosok, hogy a klubtulajdonosokról már ne is szóljunk. Az aggodalom oka az a bizonyos kollektív szerződés, mely lejárt az idei évad végén, s mely nélkül nem lehet nekiszaladni az új szezonnak. Az új kontraktust azért nem sikerül megkötni, mivel egyik fontos pontja a játékosok fizetéseinek maximálása. A hokisok sok pénzt akarnak, a tulajdonosok viszont nem akarják szélesre tárni bukszájukat, így könnyen lehet, hogy késik a szezon, sőt, a leginkább borúlátók egyenesen az évad elmaradásáról beszélnek.

Remélhetőleg ezek egyike sem következik be - habár az októberi kezdés valóságos csodának számítana -, de ha mégis, legalább elővehetjük az Electronic Arts soron következő, 2005-ös NHL programját. A korábbi részeket elég sok kritika érte a rajongóktól - volt olyan epizód, mely túl nehéz volt, volt olyan, mely nem adott megfelelő kihívást, máskor a grafikát találták silánynak a gamerek, megint máskor pedig a jégre lépő korongozók nem viselkedek valós megfelelőjük képességei szerint. Ok mindig is lesz a kötekedésre, de az ígéretek szerint az NHL 2005-re már tényleg csak a leginkább raplis felhasználók nézhetnek csúnyán.

Először is tovább bővült az animációk tárháza. A korábbi részekben is láthattunk komoly ütközéseket, és akrobatikus hasra eséseket, de ezúttal olyan "produkciókkal" örvendeztetnek meg minket a virtuális játékosok, melyek közül csak néhányat látunk egy idényen belül. Ez magával vonja a játék nehezülését, mivel a látvány kedvéért a mesterséges intelligencia hajalmos akkor is az ütközésre hajtani, mikor elég lenne egy könnyebben kivédhető szerelési kísérlet.

Az NHL 2004 már nagyon kevés hibát tartalmazott, de abban még sáros volt, hogy az NHL-t jól ismerő felhasználó haja időnként égnek meredt, hogy miért adja el egy ártatlan helyzetben a korongot Ziggy Palffy, vagy hogy miért cikázik keresztül Superman módjára a pályán Krzisztow Oliva? Erre a problémára a fejlesztők is rájöttek, és remélhetőleg sikerült is javítaniuk a dolgon, így Palffy barátunk már biztosan kezeli a pakkot, Oliva mesternek pedig marad a mészárlás. Ha már a játékosok viselkedésénél tartunk, érdemes megjegyezni, hogy ezúttal is irányíthatunk olyan játékosokat, akik épp nem a korongot viszik.

Ugyan az NHL, vagyis a National Hockey League emblémája virít a játék dobozán, ezúttal sem csak a tengerentúli bajnokság gárdáinak ülhetünk le a kispadjára. Ha kedvünk tartja, akár a világbajnokságra is benevezhetünk egy válogatottal a felkínált huszonegy közül, vagy valamelyik európai élbajnokság - finn, svéd, német - küzdelmeibe is bekapcsolódhatunk. A játék annyiban maradt "amerikai", hogy az NHL gárdák továbbra is jóval erősebbek a nagynevű válogatottaknál - azért megnézném, hogy mivé verné bármelyik NHL gárdát a legerősebb csapatával kiálló Szlovákia, vagy Csehország...

A legérdekesebb része a programnak a Dynasty mód lehet, melyben egy menedzser székébe ülünk be, akinek elsődleges feladata nem is annyira a csapat útjának egyengetése, hanem a tulajdonos minden óhajának, sóhajának kielégítése. Ebben a módban egyáltalán nem mindegy, hogy melyik gárdát választjuk - egy gazdag csapat, mondjuk a Dallas tulajdonosa akkor lesz elégedett, ha elnyeri a Stanley-kupát gárdája, míg egy kisebb költségvetésű egyesületnél az a fontos, hogy fenn tudjon maradni a team, vagyis minél több pénz folyjon a kasszába, amihez bizony időnként el kell adnunk a kulcsembereket.

Az biztos, hogy sem az EA, sem más kiadó nem tud olyan sportjátékot készíteni, melybe ne kerüljenek olyan elemek, melyek miatt bizonyos játékosok húzzák majd a szájukat. Ettől függetlenül néhány éve már rájöttek az NHL sorozat készítői, hogy nem elég mindig csak a grafikát pofozgatni, minek köszönhetően a jégkorongos sorozatuk egyre közelebb és közelebb kerül egy valóságos jégkorongmérkőzéshez. Ha nem lesz szezon, erre nagy szükség is van.