Aura - a Myst nyomában

Fontos szereplői a kalandjátékoknak a fejtörők, melyekkel a játékosok levezethetik az izgalmas történet feszültségeit. Ha azonban túl sok ilyen fejtörő kerül a játékos útjába, akkor hajlamos elfeledni, hogy valójában egy kalandjáték elé ült le unalmas óráit múlatni.

A bevezetőből nyílván egyértelműen kiderül, hogy milyen hibába estek az Aura fejlesztői. Igen, fontos, hogy szerepeljenek egy kalandjátékban rejtvények, megoldandó feladatok vagy a manapság oly népszerű minijátékok, de semmiképpen sem ronthatják le ezek magát a kalandot azzal, hogy rossz statisztaként magukra irányítják a figyelmet a főszereplőkkel szemben. Az embernek az egész játék alatt azon érzése támad, hogy először a puzzle-kat álmodták meg a játék alkotói, majd csak amolyan vázként feszítették erre rá a történetet.

Az Aura: Fate of the Ages nagyban hasonlít a Myst sorozat harmadik részéhez abban a tekintetben, hogy ezúttal is egymással párhuzamosan létező fantasy világokba juthatunk el. A világok felett létezik egy csoport, az Őrzők, akik olyan gyűrűket őriznek, melyekkel képesek a párhuzamos valóságok között utazni. Mint minden valamirevaló történetben, az egyik Őrző magának akarja valamennyi gyűrűt, mely mérhetetlen hatalmat biztosítana számára. A játékos egy Umang nevű diákot alakít, aki az Őrzők Körének a megbízottja, és feladata természetesen nem más, mint a "megvadult" Őrző terveinek megakadályozása.

A világokat harmadik személyű nézőpontból láthatjuk. A történet folyamatosan tárul fel előttünk - vagyis csak tárulna, ha a rejtvények nem felejtetnék el velünk, hogy egyáltalán mit és miért is teszünk. Indulásként csak egy jegyzetlapot kapunk, ami meglehetősen kevés inspiráció egy kaland megkezdéséhez, és azok a karakterek sem sokat lendítenek kalandozó kedvünkön, akikkel a világok bejárása közben összefutunk.

Egy jó kalandjátékban azért oldja meg az ember a fejtörőket, mert ezzel közelebb jut a történet végéhez, kibogoz bizonyos szálakat, fényt derít sötét titkokra, mélyen elásott szeleteket hoz a felszínre az NPC-k életéből, vagy új területekre juthat el. Az Aurában elénk tálalt rejtvények esetében csak a legritkábban számíthatunk valamilyen konkrét "jutalomra" - a legtöbb rejtvényt egyszerűen azért oldjuk meg, mert ott van előttünk.

Ezek a fejtörők rendkívül keményre sikeredtek, ami tovább fokozza azon érzést, hogy a fejlesztők valójában nem kaland-, hanem puzzle-játékot akartak írni. A rejtvények megoldásához egyaránt szükségünk lesz jó szemre, ügyes kézre, mély memóriára, szerencsére, néhol zenei érzékre, valamint a hátizsákunkban lévő tárgyak időnként nem túl logikus felhasználására. Ez utóbbi, mármint az inventoryban megbújó eszközök begyűjtése nem egyszerű feladat, mert bizonyos alkatrészek olyan picik, hogy szó szerint át kell nyálaznunk pixelről pixelre egy helyszínt, hogy megtaláljuk.

A bejárandó világok megjelenítése elég jól sikerült, de sok esetben nem illenek egy bizonyos környezetbe az idegen civilizációk alkotásaira emlékeztető gépezetek. Mint más területeken, itt is azzal az érzéssel szemléli az ember a tájakat, hogy valamilyen aláfestést kellett találni a temérdek elmetörőhöz. A barangolás alatt hallható zene sem valami nagy szám, a karaktereknek hangjukat kölcsönző színészek pedig kifejezetten rossz formában voltak a hangfelvétel napján.

Ha azt írnánk végszóként, hogy az Aura: Fate of the Ages rossz kalandjáték, akkor e kijelentés nem fedné a valóságot, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem is igazi kalandjáték. Annyira túlsúlyba kerültek benne a kőkemény puzzle-k, hogy teljesen elvész a gyerek, vagyis maga a kalandjátékok varázsa a sok bába között.

Rendszerkövetelmény:

RAM 64 Mbyte RAM
HDD 1,9 GB
Processzor P 600


Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK