Bemutatkozik a Dragoon

Vágólapra másolva!
Egy játszható demót jelentetett meg a Shrapnel Games, melyben a Dragoon: The Prussian War Machine-nel, a Horse and Musket sorozat második részével ismerkedhetünk meg. A játék a poroszok győzelmet győzelemre halmozó királya, Nagy Frigyes hadjáratai köré épül.
Vágólapra másolva!
A játék weboldalahttp://www.shrapnelgames.com/boku/dragoon/1.htm

Augusztusra készül a Dragoon: The Prussian War Machine című katonai stratégiai játék teljes változata, de egy demo erejéig már most is belepillanthatunk a Charles S. Roberts vezetésével készülő Horse and Musket sorozat második részébe. A játék főszereplői természetesen a poroszok, akik Nagy Frigyes alatti diadalittas győzelmeiből vehetjük ki részünket. Az ellenségek között, kikkel gyönyörű, 3D-s tájakon vehetjük fel a harcot, felsorakozik Ausztria, Szászország, Poroszország, és más európai hatalmak is. Akárcsak a sorozat első epizódja, a Dragoon: The Prussian War Machine is körökre osztott, ami gondos stratégiai tervezést tesz lehetővé. Erre szükség is lesz, mivel az egységek katonai potenciálját egyaránt döntően befolyásolja a csapat élére állított vezető képessége, valamint az unitok morálja. Összesen húsz csatát vívhatunk meg a kor nagy ütközetei közül, de ha nem elégednénk meg ennyivel, a mellékelt szerkesztővel saját küldetéseket is kreálhatunk.