Nyár végén indul a Sulinet tudásbázisa

Vágólapra másolva!
Szeptemberben kerül fel a világhálóra, s válik hozzáférhetővé a Sulinet digitális tudásbázisának első része. Az internetről elérhető tananyagokat oktatók és diákok egyaránt fel tudják majd használni.
Vágólapra másolva!

"A fejlesztés első hulláma idén szeptemberre készül el, és akkor indulhat be egy olyan típusú próbaüzem, amelynek során a következő fél, egy évben lehetővé válik, hogy a rendszer kiegészüljön, kibővüljön, illetve a gyakorlati alkalmazást meg lehessen tanítani" - közölte Magyar Bálint oktatási miniszter hétfőn Velencén, a Sulinet Nyári Diáktáborban.. A Sulinet digitális tudásbázis - amelynek több mint egy éve folyik a központi kifejlesztése - "gyakorlatilag a 7. és a 12. iskolai évfolyamoknak a Nemzeti Alaptanterv (NAT) műveltségi területek szerinti és a kerettantervek tantárgyi struktúrájának tantárgyai szerinti kifejlesztését tartalmazza" - fogalmazott a miniszter.

Mint elmondta, az elemekre bontott tananyagokat "olyan filozófia alapján" úgy fejlesztik ki, hogy azok alkalmasak legyenek a folyamatos továbbfejlesztésre, illetve a központi fejlesztést kiegészíthessék az iskolai kollektívák, közösségek fejlesztései. A tananyagokat - amelyekhez a legkülönbözőbb kiegészítő, képességfejlesztő feladatrendszerek és eszközök is lesznek - egyszerre lehet majd a hagyományos pedagógia keretében prezentációs anyagként használni, illetve az otthoni, egyéni tanulás, valamint az alternatív pedagógia céljára alkalmazni - tette hozzá a miniszter.

Az elemekre bontott rendszer több százezer kis részből, elemből áll majd és azokból a pedagógusok választhatnak kész programokat, illetve összerakhatják belőlük saját programjaikat - mondta az oktatási tárca vezetője. Magyar Bálint Velencén megtekintette az ezúttal nyolcadik alkalommal megrendezett, 10 napos Sulinet Nyári Diáktábor résztvevőinek - mintegy száz 12-18 éves fiatalnak - a munkáit, az általuk számítógéppel készített ötletes animációkat, képeket, videókat, egyebek között azt a videó összeállítást is, amely a táborlakók aquaparki látogatását is megörökítette.