Automata segélyhívások SMS-ben

Vágólapra másolva!
A brüsszeli székhelyű ERTICO közlekedéskutató szervezet az Európai Bizottság támogatásával teszteli azt a rendszert, amely autóbaleset esetén automata SMS-ekkel bombázza a segélyszolgálatokat, megadva az autó koordinátáit is.
Vágólapra másolva!

A balesetek sérültjeinek minél előbbi megtalálásában és mentésében óriási segítséget nyújthat az a rendszer, amelynek segítségével a mobiltelefon automata SMS-eket adhatna le a mentőknek, a tűzoltóknak és a rendőrségnek. Ehhez szükség van a mobiltelefonoknál használt áramkörre, globális helymeghatározó egységre, mikrofonra és kihangosítóra, amelyet az az érzékelő aktiválna, amely a légzsák működésbe lépéséért is felelős. Ez "garantálja", hogy a baleset valóban súlyos legyen, tehát ne fölösen riasszanak,ugyanakkor a történés pillanatában azonnal elindulhassanak a mentők. Az E-merge névre keresztelt rendszer - amelyről az egyik magyar mobiltelefon szaklap beszámol - az autó sebességcsökkenéséből következtetne a karambol súlyosságára.

Az egész Európában működő megoldás a helymeghatározó segítségével "megmondaná", hogy melyik országban történt a baleset, majd a készülék automatikusan tárcsázná a helyi segélyszolgálat központi munkatársát. Amennyiben a járművezető eszméleténél van, a mikrofon és a hangszórók segítségével beszélhetne is az operátorral.

A teszteket Németországban, Svédországban, Spanyolországban, Hollandiában, Olaszországban és az Egyesült Királyságban végzik. Ha az uniós országok össze tudnák adni a szükséges beruházásokra a pénzt, az E-merge bevezetésére 2008-ban kerülne sor. A rendszer a francia Renault számításai szerint évente több tízezer ember életét menthetné meg Európa útjain.