Titkolózik a Cyberatléták szövetsége

Vágólapra másolva!
Eldöntötte a Cyberathlete Professional League vezetősége, hogy melyik lesz az a tíz ország, mely otthont adhat a számítógépes és konzolos játékokkal foglalkozó szervezet egymillió dolláros tornasorozatának. A szerencsés nemzeteket, valamint a játékot, mellyel elnyerhetjük a díjakat az idei CEWC-n hirdetik ki.
Vágólapra másolva!
A Liga honlapjahttp://www.thecpl.com

Eddig nem volt jellemző a CPL-re, hogy a titokzatosság fátyla mögé rejtőzött volna, igaz, eddig nem is volt olyan nagy összdíjazású rendezvényük, mint az egymillió dolláros World Tour. A versenysorozat tíz országot érint majd, és a szervezet vezetősége már ki is választotta azt a tíz nemzetet, mely szerencsés házigazda lehet. Itt jön be a képbe a titkolózás: az országok lajstromát hiába keressük, mivel azt csak az idei CPL Extreme World Championshipen hozzák nyilvánosságra. Hasonlóan nagy a ködösítés a pénzjutalmak szétosztásával kapcsolatban, és ami mindennek a teteje, még azt sem árulták el, hogy melyik lesz az a játék, melyben bizonyíthatjuk, hogy érdemesek vagyunk a busás jutalmakra! A versenysorozat támogatására több jelentős cég is jelentkezett, de ahogy az olvasó már biztosan kitalálta, ezeknek a vállalatoknak a kiléte is titkos.