Letöltés: védelem tárcsázók és kémek ellen

Vágólapra másolva!
A vírusok mellett leginkább a kém- és tárcsázóprogramok által jelentett veszély leselkedik az internetre kötött számítógépre, egy egyszerű ingyenes szoftverreal azonban csökkenthetjük ezt a fenyegetettséget. A SzoftverBázis ajánlója.
Vágólapra másolva!

A spyware-ek, a hazai terminológia szerint kém- vagy reklámszoftverek, általában internetezés közben, a háló "szürke" zónájából települnek a számítógépre, ezt követően pedig folyamatosan felugró ablakokat megjelenítenek meg, vagy idegen oldalakra térítik el el a böngészőprogramot.

Több olyan, speciálisan erre a célra fejlesztett alkalmazás is ismert, melyek használatával leirthatók a kémprogramok a fertőzött számítógépről: Magyarországon legtöbbször az Ad Aware és a Spybot: Search and Destroy nevű szoftverekről hallani, emellett újabban a komplett internetes biztonsági szoftvercsomagok is tartalmaznak a kémprogramok elleni védelmi megoldást.

Részletesen a kémprogramokról


SpywareBlaster 3.2

A fenti programokhoz hasonlatos az [origo] SzoftverBázisának újdonsága, a Javacool amerikai szoftverfejlesztő társaság SpywareBlaster elnevezésű alkalmazása. A program állandó védelmet nyújt az adatbázisában ismert károkozó kódokkal szemben azzal, hogy megakadályozza a spyware-ként azonosított szoftverek, illetve kódok települését. Érdekesség, hogy a megszokottól eltérően nincs lehetőség a rendszer alkalmankénti átvizsgálására. A fejlesztő tájékoztatása szerint szintén védelmet nyújt a tárcsázóprogramok (részletesen a tárcsázókról) ellen.

A SpywareBlaster státusz-ablaka

ingyenesen letölthető