Összefogást sürgetnek a spam ellen

Vágólapra másolva!
A kéretlen e-mailek elleni küzdelem témájában nyílt szerdán nemzetközi értekezlet Genfben: a tanácskozáson mintegy hatvan ország illetékesei vizsgálják, mit lehet tenni a felhasználók munkáját mindinkább nehezítő reklám-üzenetáradat ellen.
Vágólapra másolva!

- Olyan betegségről van szó, amely az egész világon elterjedt, s amely fölött úrrá kell lennünk - jelentette ki Robert Horton, az értekezlet elnöke, az ausztráliai távközlési hatóság vezetője. A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) által rendezett értekezletre készült egyik felmérés szerint ma már az elküldött összes e-mail 75-85 százaléka spam. - Egy éve ez az arány még csak 35 százalék volt, ami többé-kevésbé még elviselhető - hangsúlyozta Horton, aki szerint a következmény az lehet, hogy az emberek nem tudják majd többé használni az internetet. A genfi tanácskozás az első nemzetközi konferencia, amelyet a spam-áradat megfékezéséről rendeztek.

Horton szerint két éven belül meg kell fordítani az irányzatot. Első lépésként egységesíteni kellene a nemzetközi fellépést, mivel a spam-kérdéssel rendszerint különböző szervezetek foglalkoznak, majd a törvényeket is közelíteni kellene, mivel jelenleg eltérő szabályozások vannak érvényben olyan fontos országokban, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Dél-Korea.