Átalánydíjas internetet szorgalmaz a Netért

Vágólapra másolva!
A Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága szerint a hazai internetes fejlettség jelen fokán szükséges lenne átalánydíjas dial-up díjcsomagok piacra dobása. Erre év eleje a jogi környezet is adott - teszi hozzá a társaság.
Vágólapra másolva!

A hazai internetezők érdekvédelmét felvállaló Netért civil szervezet örömmel veszi, hogy a Matáv év végéig fenn tartja a 15/40/100 órás internetes díjcsomagokat, ám az egyesület álláspontja szerint a hazai modemes internetezők problémáira - és egyben az alacsony internetpenetráció bővülésére - megoldást a 2004. január 1-én hatályba lépett Egységes Hírközlési Törvény (EHT) által előírt átalánydíjas szolgáltatói kötelezettség jelentené - áll a társaság szerdai közleményében.

A hatályos EHT kimondja, hogy a telefonszolgáltatók kötelesek átalánydíjas nagykereskedelmi konstrukciót kínálni az internet szolgáltatóknak. Ez lehetővé tenné átalánydíjas dial-up szolgáltatását azon előfizetőknek, akiknek jelenleg nincs módjuk szélessávú elérésre csatlakozni. Az átalánydijas modell bevezetése ez év közepéig a törvényi kötelezettség ellenére sem történt meg - hívja fel a figyelmet a Netért.

Az érdekvédelmi társaság megismétli véleményét, miszerint a hazai rendkívül alacsony internet penetráció bővülését csak az ún. belépő szintet jelentő modemes hozzáférések árversenye segitheti elő, melyhez a megfelelő jogi környezet január óta adott.