Letöltési toplista indul a BBC-n

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Királyságban ősszel induló újfajta slágerlistán szereplő zeneszámokat az alapján rangsorolják, hogy hányan töltötték le azokat a világhálóról.
Vágólapra másolva!

A British Phonographic Industry (BPI) bejelentette, hogy szeptember 1-jétől újfajta slágerlistát indít útjára, melyen az internetről letöltött legnépszerűbb zeneszámokat rangsorolják majd. A Coca-Cola által szponzorált, s az Official U. K. Chart Company (OCC) által összeállított top 20-as lista első helyére minden héten az a dal kerül, melyet a legtöbben töltöttek le a világhálóról.

A brit BBC Radio 1 rádióadón sugárzásra kerülő sikerlista alapjául szolgáló adatokat az Apple iTunes, a Mycokemusic.com és más internetes zeneáruházak szolgáltatják majd. Az internetes slágerlista egyik sajátossága, hogy olyan zeneszámok is szerepelhetnek rajta, amelyeket hagyományos formában ki sem adtak. Ilyen például a BPI adatai szerint ezen a héten listavezető, nemrégiben újraalakult The Pixies együttes Bam Thwok című száma.