Csütörtöktől alakul át a Sulinet Expressz

Vágólapra másolva!
Egy év alatt több mint 30 milliárd forint értékű forgalom bonyolódott le a Sulinet Expressz keretei közt, az adókedvezménnyel 166 ezren éltek. Az adókedvezményes számítógép-vásárlási program feltételei csütörtöktől jelentősen megváltoznak.
Vágólapra másolva!

A tavaly július 1-jén indult Sulinet Expressz program révén 1 év alatt 75 ezer új számítógép került a hazai háztartásokba, és 200 ezer számítógép lett felújítva - közölte Magyar Bálint oktatási miniszter szerdán. A program segítségével diákok, pedagógusok és szülők évi 60 ezer forintot írhatnak le adójukból számítógép, számítástechnikai eszköz vásárlása, lízingelése után.

A miniszter felhívta a figyelmet: a Sulinet Expressz feltételei július 1-től jelentősen átalakulnak: a változások közül a legfontosabb, hogy ezt követően már nem csak az oktatásban érintettek vehetik igénybe az adókedvezményt, így a szaktárca becslése szerint megduplázódik a kedvezményezettek köre. Szintén lényeges, hogy ezentúl már csak a vásárolt hardver értékének maximum 50 százaléka igényelhető vissza, de legfeljebb 60 ezer forint. A programmal kapcsolatos változásokról ezen a linken található információ.

Magyar Bálint elmondta: egy év alatt az értékesítések összértéke meghaladta a 30 milliárd forintot, a legerősebb hónap 2003. december és - feltehetően a változások érvénybe lépése előtti rohamnak köszönhetően - a mostani június volt. Az APEH legfrissebb adatai szerint a 2,2 millió hazai önadózóból 166 ezren vették igénybe a Sulinet Expressz-es adókedvezményt, akiknek 94 százalékuk alkalmazott volt. Az összes adó-visszaigénylés értékét 9 milliárd forintra teszi az adóhivatal.

Szabálytalanságok a Sulinet Expresszben

Több súlyos szerződésszegésre és szabálytalanságra derített fényt a Sulinet Expressz programban részvevő szállítók tevékenységét vizsgáló ügyvédi iroda, amelynek jelentését szerdán tárgyalta a projekttanács. "A projekt tanács a program tisztaságának megőrzése érdekében javasolja az Oktatási Minisztériumnak a rendszeresen szabálytalanul eljárókkal szembeni legsúlyosabb szankciók alkalmazását" - tartalmazza a Brandstatter György által jegyzett rövid közlemény.

Az oktatási tárca sajtóirodáján az MTI kérdésére azt közölték: a projekttanács javaslata még nem jelent szankciókat. A konkrétumokról a tárca döntéséig nem árultak el részleteket. A projekttanács, amelybe több minisztérium delegál tagokat, ellenőrzi a Sulinet-program végrehajtását, dönt a programba tartozó termékek köréről.

A minisztérium honlapján lévő keretszerződésben többek között az szerepel, hogy azonnali hatállyal megszűnik a szerződés, ha a szállítónak bármilyen jogcímen egy évnél régebben lejárt köztartozása keletkezik, és annak később történő megfizetéséhez nem kapott írásos hozzájárulást, vagy csődeljárás, felszámolási eljárás alá kerül. A közlemény szerint a projekt tanács ugyanakkor megállapítja azt is, hogy a program szereplőinek többsége a keretszerződésnek megfelelően járt el. A 2004. évben még további négy vizsgálat során folytatódik az ellenőrzés a programban résztvevő szállítók körében - olvasható a minisztériumi tájékoztatóban.

[origo]-MTI