Vágólapra másolva!
A NetDevil Ltd. nagy örömmel adta hírül, hogy immár ezer napja üzemel az Egyesült Államokban a Jumpgate című online játék, melyben egyaránt választhatjuk a harcos pilóta, vagy a mindenre elszánt kalmár szerepét. A programért havonta 9.95 dollárt kell fizetnünk, de az első héten ingyen barangolhatunk az univerzumban.
Vágólapra másolva!

Nemrég ünnepelte a Funcom az Anarchy Online harmadik születésnapját, most pedig a NetDevil kereskedős sci-fi szimulátora, a JumpGate ért el egy mérföldkőhöz. A program, melyben bátor pilótaként, vagy pénzéhes kereskedőként is nekivághatunk a világegyetem felderítésének, immár ezer napja hódítja a játékosokat az Egyesült Államokban. A programban három nemzet, a quantarok, az octavianok és a solrainok képviselőjeként próbálhatjuk meg visszaállítani azt a rendet, mely a galaxisban uralkodott az idegen conflux faj felbukkanása előtt. Az említett világegyetemet két galaxis szimbolizálja, melyeket a fejlesztők százharminc szektorra osztottak fel. A conflux fajt mintegy huszonhét különféle idegen képviseli, kikkel csaknem ötven, temérdek fegyverrel felszerelt űrhajó segítségével vehetjük fel a harcot.