Szövetség alakult az e-aláírásért

Vágólapra másolva!
A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetséget (MELASZ) alapítói azzal a céllal hozták létre, hogy segítsék az elektronikus aláírás hazai elterjedését, s segédkezzenek az e-aláírás használata előtti akadályok leküzdésében.
Vágólapra másolva!

A MELASZ céljai közé tartozik az elektronikus aláírás rokon technológiáinak népszerűsítése, széles körű hazai bevezetésük támogatása, elterjedésük elősegítése. A támogatni kívánt technológiák között megtalálható a nyilvános kulcsú kriptográfia, -infrastruktúra és -alkalmazások, az időbélyegzés, a titkosítás és az ezekhez szükséges eszközök. Ezek mellett a szervezet tervei között szerepel az is, hogy összehozza a célokkal egyetértő, azokért tenni akaró, különböző területeken dolgozó szakembereket és üzletembereket, hogy köztük párbeszédet, civil fórumot alakíthasson ki.

A MELASZ elnöke Almási János, a Díjbeszedő Rt. informatikai igazgatója, ügyvezető alelnöke Rózsahegyi Zsolt, a NetLock Kft. ügyvezető igazgatója, további alelnökei dr. Balázs István (Hunguard Kft.), Brehel József (Unitis Rendszerház Rt.) és dr. Csapodi Márton (E-Group Magyarország Rt.).