Egyszerűsödhet az e-aláírás használata

Vágólapra másolva!
Jóval egyszerűbbé válik az elektronikus aláírás használata Magyarországon a vonatkozó törvény módosításának eredményeként - mondta Molnár Gyula, az MSZP-frakció informatikai munkacsoportjának tagja szerdán sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Molnár Gyula, Márfai Péter és Simon Gábor szocialista képviselő önálló indítványát az elektronikus aláírásról szóló, 2001-ben született törvény módosítására hétfőn fogadta el a Ház. - Az elmúlt három évben nem túl biztató tapasztalatokat szereztünk a törvény kapcsán, az emberek mindennapi életébe nem, kizárólag az üzleti szférában sikerült bevezetni az elektronikus aláírást - mondta Molnár, hozzátéve: az eddigi szabályozás túl bonyolult és szigorú volt. Hozzátette: az EU-ban ilyen szigorú jogszabály kizárólag Németországban és Lengyelországban van hatályban.

- Szeretnénk, ha egyre több helyen, a kormányzatban, az önkormányzatokban, az állami szerveknél, de az adóhivatalokban és a társadalombiztosításnál is bevezetnék az elektronikusan hitelesített dokumentumok befogadását - közölte a képviselő, aki szólt arról is, hogy a törvénymódosítással lehetővé válik az elektronikus archiválás, így a jövőben egy digitálisan elfogadott dokumentumot nem kell majd papír alapon archiválni a közhivatalokban.