Tankcsaták a Call of Duty kiegészítőjében

Vágólapra másolva!
Mind a kurszki ütközet, mind a németek ardenneki előrenyomulása helyet kapott a Call of Duty kiegészítőjében, az United Offensiveben. A két említett csatára épülő kampány mellett olyan többjátékos térképekkel is találkozunk, melyeken a páncélosok által vívott küzdelem kerül reflektorfénybe.
Vágólapra másolva!

Remélhetőleg igaznak bizonyul az Activision azon ígérete, mely szerint még idén ősszel az üzletekben, majd gépeinken üdvözölhetjük a sikeres háborús akciójáték, a Call of Duty United Offensive című kiegészítőjét. A Grey Matter Interactive Studios által kovácsolt programban két olyan hadjárat is helyet kapott, melyekben igen fontos szerep jutott a páncélosoknak. Az egyik a hatalmas tankcsata Kurszknál, a másik pedig a Halál ötven órája című filmben is bemutatott ardenneki német ellentámadás. A két küldetéssorozatot ügyesen darabolták fel a fejlesztők, így mintegy tíz misszióban vívhatjuk ki a végső győzelmet. Az egyjátékos kampányok mellett a multiplayer csatákra vágyók sem maradnak ki a jóból: ők számos olyan térképet kapnak a kiegészítővel, mely szintén kifejezetten a páncélos szörnyetegek csatáit állítja a főszerepbe.