Milliókat fizetett a Sony a walkman ötletéért

Vágólapra másolva!
Az elektronikai eszközöket gyártó japán óriáscég több millió eurót fizetett ki egy német feltalálónak, aki még 1977-ben szabadalmaztatta a Sony egyik sikerterméke, a walkman alapötletét.
Vágólapra másolva!

A Sony alapítója, Akio Morita önéletrajzaiban az szerepel, hogy tőle ered a cég egyik sikertermékének, a világszerte walkman néven ismert hordozható kazettásmagnók alapötlete. Úgy tűnik, ez mégsem teljesen igaz, mivel a vállalat több mint 20 éves jogi harcot követően nemrégiben több millió eurós összeget fizetett ki egy német feltalálónak. Az összeg ellenében a feltaláló beleegyezett abba, hogy felfüggeszt minden olyan jogi procedúrát, amelyet a Sony ellen indított.

A ma 59 éves Andreas Pavel még 1977-ben, Olaszországban szabadalmaztatott több olyan technológiát, amelyek hordozható, sztereó zenelejátszókkal kapcsolatosak. Maga a Sony 1979-ben jelent meg walkman néven elhíresült termékével, amelyből az első évben több mint 200 millió darabot értékesített. Pavel 1980 óra folytatott tárgyalásokat a Sonyval, 1989-ben pedig egy brit bírósághoz fordult jogai érvényesítése végett. Hét év pereskedést követően azonban elutasították keresetét, s a pereskedés közel 3 millió eurót kitevő költségeinek megfizetésére kötelezték. A feltaláló nem adta fel a jogi harcot, s más országok bíróságain kísérelte meg igazát bizonyítani.

Végül az óriás 2001 tájékán újra tárgyalásokba bocsátkozott Pavellel, s a felek végül peren kívüli egyeszséget kötöttek. Jogi győzelmét követően Andreas Pavel úgy nyilatkozott, a jövőben más, hordozható zenelejátszó eszközöket gyártó cégekkel - így például a walkman kései utódjának tekinthető iPod nevű digitális zenelejátszót gyártó Apple Computerrel - szemben is megkísérli érvényesíteni jogait.