Nem lesznek frissíthetők a hamis Windowsok

Vágólapra másolva!
A Microsoft döntése értelmében nem lehet majd a széles körben elérhető kalózmásolatokról telepített Windows XP-kre feltelepíteni az operációs rendszerhez hamarosan megjelenő második javítócsomagot.
Vágólapra másolva!

A Service Pack 2 (SP2) nevű, várhatóan az idén nyáron megjelenő javítócsomag a Windows XP operációs rendszer számos biztonsági rését foltozza majd be, ezenkívül pedig új biztonsági funkciókkal is felvértezi azt. A Microsoft közlése szerint az javításcsomagot nem lehet majd feltelepíteni olyan Windows XP-kre, amelyeket a társaság által illegálisként beazonosított sorozatszámmal installáltak egy PC-re. Az első javítócsomagot ezzel szemben még bármilyen Windows XP-re telepíteni lehetett, akár illegálisan telepített példányokra is.

A javítócsomag telepítése után az Internet Explorer böngésző alapból képessé válik majd a felnyíló (pop-up) reklámablakok blokkolására, illetve egy, a jelenleginél összetettebb, Windows Biztonsági Központ név alatt elérhető tűzfal-funkcióval egészül majd ki az operációs rendszer. Ez a komponens többek között jelzi majd a felhasználónak, ha nincs a gépre telepítve vírusirtó szoftver, s többek között azt is ellenőrzi, hogy annak adatbázisa friss-e. Az új szoftvereszköz ezenkívül még az egyes weboldalakon használatos ActiveX programkódokat is átvizsgálja, s figyelmezteti a felhasználót, ha kártékony kódot észlel azokban. Mindezek mellett a Microsoft ígérete szerint a várhatóan 80 megabájt körüli méretű SP2 telepítését követően elegendő lesz kisebb méretű szoftverfrissítéseket letölteni, így annak ideje 80 százalékkal csökkenhet.