Vágólapra másolva!
Újabb számítógépes vírus, ezúttal a Korgo pusztít az interneten - figyelmeztettek csütörtökön német szakemberek. A Korgo ugyanúgy működik, mint a közelmúltban elterjedt Sasser vírus, de sokkal több kárt okoz. Az új vírus jelszavakat, valamint hitelkártyák számait próbálja meg összegyűjteni.
Vágólapra másolva!

A csak a Windows operációs rendszerének gyengeségeit kihasználó Korgo nem csupán elektronikus levélben terjed, hanem már akkor is képes megfertőzni a számítógépet, amikor az rákapcsolódik az internetre - hangsúlyozta a német szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI).

A Korgo mindazonáltal veszélytelen azokra a számítógépekre, amelyek "tűzfallal" rendelkeznek és letöltötték rájuk a Microsoft által áprilisban, éppen a Sasser támadása után kiadott javítóprogramot - tették hozzá szakértők.