Dekaron, a koreai online fantasy

Vágólapra másolva!
Tovább folytatódik a koreai online szerepjátékok térhódítása az európai, valamint amerikai piacokon. A soron következő "bevándorló" a Dekaron lehet, ahol egy középkori hangulatú fantáziavilágban csöppenünk a jó és rossz harcának közepébe.
Vágólapra másolva!

Vessünk egy pillantást elsőként arra a világképre, amivel a játékban találkozunk. Először létezett két erő, a Káosz és a Kozmosz, melyek egyenlők voltak. A Káosz megteremtette a sötétséget, Kozmosz a fényt, Káosz a teret, Kozmosz az időt, majd egyesülve létrehozták a halhatatlanság kontinensét, Triestet. A következő kép, mely elénk kerül, már jóval közelebb áll a játék korához. Egy mágus, bizonyos Kalizio feltörte a pecsétet, mely a túlvilágot, vagy másvilágot választja el az anyagi síktól, hogy megidézzen néhány szörnyet, kik segítségével halandó ellenfelei felett akart győzelmet aratni. Kalizio azonban nem számolt Karonnal, a túlvilág kapujának őrzőjével, aki jobbnak látta, ha ő vezeti a szörnyek seregét, de nem a mágus ellenségei, hanem Trieste minden lakója ellen. Kalizionak még sikerült a halálával lezárni az átjárót, de Karon és hadai megkezdték a világ népei elleni harcukat. Akik túlélték ezt a háborút, később csak úgy emlékeztek a nagy mészárlásra, mint a Nagy Bukásra.

Azok az emberek, akik túlélték a Nagy Bukást, a világ túlsó végére menekültek, de félve, hogy a távolság nem fogja megvédeni őket Karon seregeinek haragja elől, létrehozták egy mágikus védelemmel ellátott, labirintusszerű barlangrendszert, ahol meghúzták magukat. A túlvilági erők azonban nem találtak táplálékul szolgáló energiára a világban, ezért lassan elkezdtek visszaszivárogni eredeti lakhelyükre. Az emberiség ekkor elkezdett előbújni lakhelyéről, melyet elkereszteltek Arcana városának, és megkezdték a világ újbóli benépesítését. A béke persze most sem bizonyul többnek illúziónál, mivel Karon ismét seregeket gyűjt, hogy újabb inváziót indítson Trieste ellen.

Itt lép a képbe a játékos, aki megpróbálhatja megakadályozni társaival az inváziót. Összesen négy karakterosztály közül válogathatunk, melyek közül kettő használja a mágiát, kettő nem. A nem mágiával foglalkozó karakterek egyike a lovag, aki egyszerre szolgálja mind a tizennyolc istent, de különösen nagy kegyeltje Hectonak, az igazság istenének. Az ő feladatuk a rend fenntartása, és az igazság helyrehozása, harcukban pedig erejükre támaszkodnak. A másik harcos osztály Qune, a szépség és a vadászat istennőjének követője, akik elsősorban fejvadászként tengetik életüket, rendkívüli ügyességükre alapozva túlélésüket.

Banzer, a mágia istenének szolgálója a sorceress, az első varázsló osztály tagja. Ők az elemek felhasználásának mesterei, és a lovagokéhoz hasonló elhivatottsággal próbálnak érvényt szerezni az istenek akaratának. A negyedik, szintén varázstudó karakterosztály az idéző, aki szöges ellentétben áll társaival. Ők nem bíznak senkiben, még az istenekben sem, és mindig a saját hasznukat lesik. Általában zsoldosként boldogulnak, és bárkinek szolgálnak, aki eleget fizet.

Azt mi döntjük el, hogy a jó, vagy a gonosz jellemet választjuk - lovag persze nem lehet gonosz -, de viselnünk is kell döntésünk következményeit. A sötét oldalon járva lehet, hogy élvezünk néhány pillanatnyi előnyt, de a folyamatosan változó reputációnk határozza meg, hogy miként viszonyulnak hozzánk a világ lakói. Változik a karakter kinézete is a gonoszok útján járva, akárcsak a KOTOR-ban, és nem utolsó sorban jó játékostársaink is vadásznak majd ránk.

Mint a többi újabb MMORPG-ben, a Dekaronban is fontos szerep jut a játékosok által alapított csoportoknak, klánoknak. Vannak klánok, melyek alapban szerepelnek a programban, de az igazi az lesz, ha majd maguk a kalandozók hoznak létre önálló csapatokat. Erre szükség is lesz, hiszen a komolyabb küldetéseket képtelenség egyedül teljesíteni, és a csoportos vadászatok során a képzettségeket is jobban tudjuk egy adott irányba fejleszteni.

A programhoz a koreai fejlesztők egy teljesen új 3D-s motort készítettek, mely felveszi a versenyt még a shooterekkel is. Lesz itt minden - bump mapping, enviroment mapping, vertex és pixel shaderek, aprólékosan kidolgozott tárgyak és környezeti elemek, és valós időben, dinamikusan változó fényhatások és árnyékok. A karakterek mozgása aprólékos, a kamerát pedig egy igen széles skálán mozgathatjuk majd.

A program megjelenése Amerikában az ősz magasságában, Európában tán valamivel később várható. A háttértörténetet elolvasva bizonyára sokaknak felötlik az EarthDawn szerepjáték világa, mely RPG méltatlanul kezd feledésbe merülni, de ismerve a koreai online játékkészítők precizitását, nyílván nem csak a remek tartalom, hanem a minden kívánalmaknak megfelelő megvalósítás miatt is sikerre számíthat a Dekaron.