Kína cenzúrázza az online játékokat

Vágólapra másolva!
Külön felügyelőbizottságot hozott létre a kínai kormányzat az online videojátékok cenzúrázása céljából. A szervezet az általa nem megfelelőnek ítélt játékokat betiltja.
Vágólapra másolva!

A kínai kormányzat döntése értelmében ezentúl csak a Kínai Kulturális Minisztérium által kiadott engedély birtokában lehet az országban interneten keresztül is játszható - jellemzően internetkávézókban használt - játékszoftvereket árusítani - számolt be a BBC online kiadása. Az intézkedés bevezetésére két nemrégiben megjelent játék, Hearts of Iron és a Project IGI2: Covert Strike betiltását követően került sor, melyek a hatóságok vélekedése szerint az állami egységre jelentettek veszélyt.

A Kínából jelenleg elérhető online játékszolgáltatásokat szeptember 1-jéig kell megvizsgáltattatni a frissen létrehozott bizottsággal, ennek elmaradása esetén ezek működtetőit megbüntetik. Az országban jelenleg 140-féle internetes játék érhető el, melyek 80 százaléka külföldi fejlesztésű szoftver. A kulturális minisztérium közlése szerint a jövőben is importálnak majd külföldi játékokat Kínába, ám csak abban az esetben, ha azok szellemiségét a bizottság megfelelőnek találja. Az állambiztonságot fenyegető vagy a fennálló rendet bomlasztó, illetve a nemzeti büszkeséget vagy más jogokat sértő online játékok betiltásra kerülnek - derül ki az ügyben illetékes szaktárca közleményéből.

Mint ismeretes, a kínai kommunista hatóságok régóta ellenőrizni igyekeznek a világhálón keresztül elérhető tartalmakat. A 65 millió rendszeres internetezőt számláló ország vezetése meg akarja akadályozni, hogy a világháló a szólásszabadság fóruma legyen. Az ifjúságra károsnak vélt pornográf, szerencsejáték és szélsőséges tartalmú oldalakat, valamint számos külföldi hírportált központilag blokkolnak.