Irányítsd a csendes-óceáni csata járműveit

Vágólapra másolva!
Ismét a második világháborúval, pontosabban a csendes-óceáni hadszíntér eseményeivel találkozhatunk az SCi programjában, a Midwayben, mely ötvözi magában az akcióprogramokat, a szimulátorokat, de nem mentes a stratégiai elemektől sem.
Vágólapra másolva!

Annyi már a második világháborús játék, hogy a fejlesztőknek, kik ismét csak ezzel a témával próbálkoznak, csak akkor lehet esélyük, ha valami igazán újat agyalnak ki. Hogy nem csak egy katonát irányítunk, az már lerágott csont, hisz szinte minden WWII shooter egyben csapatorientált akciójáték is. A járművek vezetésének lehetősége sem új - ezt már kiélvezhettünk a BF 1942-ben, illetve az erre a játékra épülő próbálkozásokban. Az viszont talán nem annyira kivesézett téma még, hogy nem egy katonát irányítunk, hanem magukat a harci eszközöket. Persze tengeri, vagy repülőgépes szimulátort már láttunk, de a Midwayben nem egy konkrét hadi eszközt, hanem a csendes-óceáni fronton bevetett szinte bármelyik harci gépet navigálhatjuk.

A világháború legtovább tűzben lángoló térségére épülő játékok általában erősen csillagos-sávos megvilágításúak, vagyis legtöbbször csak az amerikaiakkal lehetünk. Ez a Midwayban nem így van - ha kedvünk tartja, a Felkelő Nap szamurájait is erősíthetjük egészen a Pearl Harbor elleni támadástól a Midway-szigeteknél zajlott csatáig. Kezdetben csak egy kisebb flotta, illetve a hozzá tartozó repülőgépek kerülnek a kezünk alá, de az események haladásával egyre több hajó, illetve repülőgép várja, hogy hullámsírba kerüljön miattunk.

A programot legjobban az határolja el a szimulátoroktól, hogy nem csak vezethetjük a gépeket - nagyobb hajók esetében valószínűleg nem is a mi feladatunk lehet az irányítás -, hanem az ágyúik és lövegeik mögé is beülhetünk. Ekkor a harci eszköz irányítása, illetve a többi fedélzeti fegyver kezelése a mesterséges intelligencia vállát nyomja. A hajók és repülőgépek viselkedése igencsak valószerű lesz, ami nem egy váratlan, nehezen megoldható helyzet elé állíthatja a játékost. Ha például eltalálja a hajónkat egy torpedó a bal oldalon, mi pedig egy jobb szélen lévő ágyút kezelünk, könnyen előfordulhat, hogy a hajótest megdőlése miatt legfeljebb csak a sirályokra vadászhatunk.

A csendes-óceáni hadszíntér csatái egyrészt az óceán feletti uralomért zajlottak, de a térség szigetei is kaptak bőven a fekete levesből. Ezt a fejlesztők sem felejtették el, így nem is maradtak ki teljesen a szárazföldi küldetések. Hogy pontosan miként zajlanak majd a földi feladatok, arról egyelőre elég kevés információ jelet meg, de az bizonyos, hogy a partot védő repülőgépek mellett rögzített lövegtornyokban lapulva is várhatjuk az ellenséget. Hogy helyet kapnak-e tankok a programban, vagy gyalogosan is szaladgálhatunk a dzsungelekben, majd később kiderül.

Szaladgáló katonákkal azért találkozhatunk, méghozzá a hajók fedélzetén. A fejlesztők nem estek abba a hibába, hogy a játékból egy teljesen személytelen, csak a gépekre koncentráló programot faragjanak. Nem, a hajóknak legénysége van, a fedélzeten pedig hozzánk hasonlóan katonák kezelik a fegyvereket. Ha találat ér egy hadihajót, akkor hatalmas nyüzsgés kezdődik a fedélzeten, és lehet, hogy a fejvesztve menekülő katonák közt mi is ott sorjázunk majd.

A játék várhatóan csak a következő év első hónapjaiban kerül az üzletekbe, úgyhogy a fejlesztőknek bőven lesz még idejük csiszolgatni a grafikát. A legfontosabb kérdés nyílván a víz megjelenítése, hisz az akciók döntő többsége az óceán orcájának tükrében zajlik. Az SCi szakemberei nagy figyelmet szeretnének fordítani a történelmi hitelességre, ami nemcsak a küldetések megtervezésénél, hanem a hajók, repülőgépek és egyéb harci eszközök modellezésénél is igen fontos.

Függetlenül a Sims játékok és az MMORPG-k sikerétől, a legtöbben egyelőre még azért shooterek mellett töltik az idejüket. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, ha nem sikerül nagyon ócskára egy lövöldözős játék, akkor az bizony kelendő lesz a piacon, ami megmagyarázza, hogy miért ontják magukból a fejlesztők a WWII-es FPS-eket. Az SCi vette a bátorságot, és a jól bevált recept helyett valami újjal próbálkozik, és reméljük, hogy a "first persontól" megfosztott shooterüket kellő lelkesedéssel fogadja az akciójátékos társadalom.