Társasjáték készül a Pirates! alapján

Vágólapra másolva!
Hagyományos, táblás társasjátékot készít az Eagle Games Sid Meyer készülő számítógépes programjából, a Pirates!-ből. A táblás változatban a játékosok feladata megegyezik a PC-s Pirates!-ben felállított célokkal. Mind a digitális, mind a papíros játék megjelenése őszre várható.
Vágólapra másolva!

Még mindig nem talált igazán méltó utódra a Pirates! című klasszikus számítógépes sikerprogram. Akadtak ugyan próbálkozások, de ezek nem nyerték el a játékosok tetszését, a bombasikert aratott Port Royale pedig azért nem egészen ugyanabba a kategóriába tartozott. Nem is csoda, hogy maga Sid Meyer vette kezébe a probléma megoldását, mikor úgy határozott, hogy elkészíti az eredeti program modern feldolgozását. Egy érdekes hír a játékkal kapcsolatban, hogy nemcsak azok az érdeklődők próbálhatják ki, akik PC-vel rendelkeznek. Nem, ezúttal nem a konzolosokra gondolunk, hanem azon játékosokra, akik egyáltalán nem rendelkeznek semmilyen platformmal. A lényeg, hogy az Eagle Gamesnek hála, a Pirates! napvilágra kerül papíros-műanyagos változatban is, vagyis egy hagyományos, táblás társasjáték formájában. A társasjátékban és a számítógépes programban a kapitányok feladata megegyezik: legénységet toborozva nekiindulni a tengereknek, hogy megkeserítsék a kikötők, valamint a békés kereskedők életét. A táblás változat, mely gépes társához hasonlóan az ősszel kerül piacra, minimum két, maximum hat játékosnak kínál majd remek szórakozást jó másfél óra erejéig.