A Civilizáció Hajnala

Vágólapra másolva!
Civilization's Dawn - ezzel a címmel készít valósidejű stratégiai elemekkel megfűszerezett online szerepjátékot az iEntertainment Network, melyet partnerein keresztül mind Észak-Amerikában, mind Európában és Ázsiában el szeretne juttatni a felhasználókhoz.
Vágólapra másolva!

Az iEntertainment Network nem új arc az MMORPG-k fejlesztői között, hiszen mind Észak-Amerikában, mind Koreában már üzemel két online szerepjátékuk, Helbreath és a Savage Eden. Az IENT azonban nem elégszik meg részsikerekkel, és egy olyan játék összeforrasztásán fáradoznak, mely a két említett térség mellett az európai játékosokhoz is eljuthat. A szóban forgó munka egyelőre a Civilization's Dawn címet viseli, és talán még az idei évben fogyasztható változattal is találkozhatunk belőle. A játékosok ezúttal nemcsak a térben és a fantázia szövetén utaznak keresztül, hanem az idő kapuit is átlépik, hiszen a mágikus és misztikus lények mellett ősemberekkel is összeakadhatnak kalandjaik során. Hogy pontosan miként, arról még nem hallottunk, de valamilyen módon az RTS-rajongók kedvenc kategóriáját is beleszövik a fejlesztők a játékba.