EQ2 Japánban a Sqare-Enixtől

Vágólapra másolva!
A Sqare-Enix kiadót érte az a megtiszteltetés, hogy megjelentetheti az EverQuest második részét Japánban. Az együttműködés a Square-Enix és az Everquest atyja, a Sony Online között nem újkeletű, hisz a Final Fantasy XI a Sonynak köszönhetően jutott el Amerikába.
Vágólapra másolva!

Azt ugyebár tudjuk, hogy az online szerepjátékok, és egyáltalán az online programok paradicsoma Dél-Korea. Az adatok alapján a Felkelő Nap Országa sem marad el sokban a kistigristől, habár itt még tartják magukat a topon a szingli konzolos játékok. Hogy még jobban rákapjanak az MMORPG-kre a japán játékosok, a Sony Online Entertainment, az EverQuest üzemeltetője és kiadója úgy határozott, hogy a keleti csoda országba is elviszi a legkedveltebb amerikai és európai online RPG második részét. Ehhez azonban még a nagy SOE-nek is segítségre van szüksége, amit meg is talált a Square-Enix személyében. A japán kiadó, aki ezzel az üzlettel "viszonozza", hogy a Sony segített nekik a Final Fantasy XI-et terjeszteni a tengerentúlon, nemcsak a terjesztést, hanem a reklámkampányok szervezését, a vásárlókkal történő kapcsolattartást, és a szerverek üzemeltetését is magára vállalta.